Komlóspárgás, podagrafüves, medvehagymás sajtcsipsz

Ízlés szerint komlóspárga, medvehagyma, podagrafű is tehető ebbe az egyszerű ropogtatnivalóba + reszelt sajt, fűszerek. Kipróbáltam még előzetesen blansírozott pitypanglevekkel is. Ízre az is finom volt, de nem túl mutatós. :) 

Elkészítés: A sajtot lereszeltem, olyan kell, amit már melegszendvicsen kipróbáltunk és roppanósra sül. A levélzöldségeket apróra vágtam, a komlóspárgának pedig csak a legvégét használtam. A levélzöldségeket összekevertem a reszelt sajttal, citromos borskeverékkel fűszereztem picit megsóztam,  majd felforrósított serepenyőbe kis halmokat raktam belőle, és a konlóspárgácskákból is tettem halmokra egy-kettőt. Addig sütöttem, míg pirosodni kezdett és már egyben kivehető volt. Csak egyik felüket sütöttem meg, de ízlés szerint megfordíthatók, hogy mindkét felük jobban megsüljön. Csak pár darabot sütöttem, pár perc alatt elkészültek, de ha valakinek nagyon bejön, és sokat sütne, érdemes akár a sütöt is bekapcsolni hozzá és tepsiben sütni sütőpapírra halmozva a sajtkeveréket. Akár magok is süthetők még bele.       

**********************************
Aki szívesen támogatná az oldal tartalmainak létrehozását, ITT van erre lehetősége, egészen egyszerű módon is: Erdőkóstoló adományvonal 
Köszönet minden támogatásért, de ha valaki nem tud vagy nem szeretne, anélkül is szabadon olvashat, tanulhat a blogon ehető vadnövényekről és gombákról.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések