Marhapörkölt, zamatosturbolyás vadas szósz, medvehagymás kenyérgombóccal

zamatos turbolya  fitalon még nem erősen ánizsos, ellenben számos jótékony hatása van, finom és jól is mutat egy vadas szószban is. A kenyérgombócba medvehagyma vagy csalán vagy akár mindkettő is tehető, mert miért ne, ha van.

     

Elkészítés:

A marhapörkölthőz a húst kockára vágom, térfogatra kb. ugyanannyi vöröshagymát kockázok fel hozzá. Mangalica zsíron üvegesre pirítom a hagymát, pár gerezd fokhagymát is adok hozzá apróra vágva. Ha van, akkor apróra vágott medvehagymát (levelet, zsenge szárat, terméskezdeményt), az elején fűszerezem köménymaggal is és ezeket is átpirítom, majd lehúzva a tűzhelyről, ha kicsit hűlt, elég sok őrölt pirospaprikát adok hozzá, átkeverem. Ha paprika kiadta a színét a zsírban, mehet bele a hús. Átpirítás után kicsit több víz, mint ami ellepi, majd a többi fűszer: só, egész feketebors, borókabogyó, kakukkfű, sok babérlevél, majoránna kevés. Jó tesz neki kevés vörösbor vagy kevés paradicsompüré is. Kuktában, omlós állapotig, többszöri ellenőrzés mellett főzöm, ha kell kóstolás mellett, közben még fűszerezem.  (Lehet igazibb pörkölt módon a paprika hozzáadása előtt lepirítani a húst, de a paprika szebb színeket és ízeket ad, ha a hús előtt még bővebb zsírba tesszük, és én nem látok különbséget, lepirított és nem lepirított marhahús között a végeredményben). 

A szószhoz 1 kockára vágott pirított vöröshagymával és 1 gerezd fokhagymával kevés zsíron 4-5 felkarikázott sárgarépát és 1 petrezselyemgyökeret, esetleg 1 pasztinákot kevés vízben puhára párolok, sóval, őrölt borssal, több babérlevéllel, Majd a babérleveket kivéve pürésítem. Tejföllel kikevert kevés liszttel habarom, kóstolva mustárral fűszerezem, édesítem picit, ha kell, sózom, borsozom még, és pici citromlé, leheletnyi reszelt citromhéj sem árt neki. A végén apróra vágott zamatos turbolyát is adok hozzá egy nagy csokorral (fiatal leveleket). Habarásnál nem kell nagyon lisztesnek lenni, hiszen, ha a répák pároló leve elfőtt, akkor eleve szószos állagú. Búzaliszt helyett rizsliszt vagy keményítő is használható, de azokkal már csak átforrósítani ajánlott. 

A kenyérgombóchoz kockára vágott kenyeret pirítok 1-2 kanálnyi olvasztott mangalicazsírban egy serpenyőben, picit megsózva, fokhagymaszeletet is dobok mellé. A galuskatésztához 2 tojást, 3-4 ek lisztet, 1 dl  vizet elkeverek, apróra vágott medvehagymaleveleket keverek bele (amikor nincs friss medvehagyma, előzetesen blansírozott apróra vágott csalánnal helyettesítem vagy akár a kettőt együtt is bele lehet tenni), majd belekeverem a pirított kenyérkockákat. Vizet forralok, és egy kenyérgombócot próbaként kifőzök. Ha megfelelő, főzöm a többit is, ha nem jó, korrigálható víz vagy liszt hozzáadásával. 

Zamatos turbolyások még bőven IDE kattintva 

Medvehagyma másképp is IDE kattintva

Csalán másképp is IDE kattintva




**********************************
Aki szívesen támogatná az oldal tartalmainak létrehozását, ITT van erre lehetősége, egészen egyszerű módon is: Erdőkóstoló adományvonal 
Köszönet minden támogatásért, de ha valaki nem tud vagy nem szeretne, anélkül is szabadon olvashat, tanulhat a blogon ehető vadnövényekről és gombákról.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések