Zöld burgonyagombóc tejszínes, tojásos mártással

A gombóchoz többféle szezonális levélzöldség is felhasználható. A legegyszerűbb és legjobban elérhető a vadon növő csalán vagy a kerti spenót, de még finomabb, ha vegyesen több fajt is használunk Télen mehet bele tehát csípős csalán, kevés podagrafű, kevés közönséges borbálafű,, csabaíre vérfű,  zamatos turbolya és tyúkhúr és persze spenót.  Tavasszal salátaboglárka és a medvehagyma is. A csalánt előzetesen ajánlott blansírozni, jobb íze és üdébb színe lesz az ételekben.  



Elkészítés: 30 dkg főtt burgonyát, 1 tojással, 10 dkg rizsliszttel, 5 dkg, reszelt füstölt sajttal, 10 dkg apróra vágott, megpárolt levélzöldséggel, pici sóval összegyúrjuk, gombócokká formáljuk. A gombócokat forró vízbe téve kifőzzük (addig főzzük, míg feljönnek a víz tetejére). A mártáshoz pici olajon 1 gerezd fokhagymát pirítunk, tejszínnel felfőzzük, sóval, borssal, szerecsendióval vagy kaporral fűszerezzük, keményítővel behabarjuk, majd főtt tojásokat kockázunk bele és a gombócokkal tálaljuk.   

Az Erdőkóstoló adományvonal ide kattintva érhető el - ha szívesen támogatná az oldal tartalmainak készítését. Ha nem, vagy nem tudja, akkor olvasni továbbra is szabadon lehet. Jó olvasást!

Megjegyzések

  1. Mostanság nálad olvasom a legjobb receptötleteket:))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök neki! Remélem ízlik is majd ha elkészíted!

      Törlés
  2. Megtörtént, fini volt, ismétlős lesz, szóval kinyomtattam:))

    VálaszTörlés
  3. A kifőzés mennyi időt jelent? Köszönöm

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Forrásban levő vízbe tesszük, és addig főzzük, míg feljönnek a víz tetejére.

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések