Csalános, olívás tönkölypizza

Pizzán most először próbálkoztam csalános szósszal:

Csalános tönkölypizza medvehagyma kaprival, olíva bogyóval.

30 dkg-nyi lisztből (fele teljes kiőrlésű tönkölyliszt, fele finomliszt volt, de bármilyen liszt jó) és  kb. 1,5 dl langyos tejben felfuttatott,  2 dkg élesztővel, kb. másfél kanál olajjal, kávéskanálhegynyi sóval pizza tésztát dagasztottam. Csak rövid ideig (kb. negyed óra) kell keleszteni. Újragyúrtam, és amilyen vékonyan csak tudtam tepsibe nyújtottam, mert mi a vékony tésztájú pizzákat szeretjük. A tésztát betettem a sütőbe egy kis elősütésre, de csak annyira, hogy a teteje megszáradjon, hogy majd ne áztassa el a szósz. Sokáig nem szabad elősütni, mert akkor később megég az alja.

A csalános szószhoz: 2 csészényi aprított csalánhajtást és egy kevés, kb. 10 db medvehagymalevelet (vagy ha az nincs, 1-2 gerezd aprított fokhagymát), kevés olajon elkezdtem párolni, majd kb. 3 dl tejet, és két ek. zabpelyhet tettem hozzá. Sóval és őrölt borssal, fűszereztem, 10-15 percig főztem, 2 kanál tejföl hozzáadása után bevetettem a botmixert (de anélkül is jó, sőt a család felnőtt tagja szerint jobb lett volna anélkül). Ha még nem elég sűrű, liszttel sűríthető annyira, hogy a szósz a pizzatésztán maradjon. Pici édesítés sem árt neki, de a zabpehely ad egy kis édes ízt is.

A kész szószt az elősütött tésztára terítettem. Főtt tojáskarikákat, fekete olívabogyót, tejfölpöttyöket, és hogy itt-ott legyen egy plusz karakteres íz is, pici tavaly eltett medvehagyma kaprit szórtam rá. Előmelegített sütőben sütöttem.

További pizzák és kenyérlángosok a blogon gombával vadzöldségekkel:








Erdőkóstoló a Facebook-on még több tartalommal

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések