Fosóka szilva - valamire ez is jó

Bocsánat, de felénk így hívják ezt a cseresznyénél valamivel nagyobb, piros vagy sárga színben is termő, éretten lepottyanva szétlottyanó cseresznyeszilvát (Prunus cerasifera). Sok neve van még:  #fosóka #lotyóka #potyóka #mirabolán #cseresznyeszilva #korkodus #ónabona #mórabora #nórabora Mindig kicsit mostohán tekintettünk rá. Potyogott, potyogott, had potyogjon. Mint, amolyan semmire nem jó gyümölcsöt néztük. Pedig azt írják, még a rómaiak honosították meg nálunk, talán ők is használták valamire. Azóta szépen elterjedt. Az egyes változatok július elejétől akár még ősz elejéig is érnek. Mostanában többször láttam, hogy néhol szedik, főképpen persze pálinkának, de miért ne lehetne belőle készíteni mást is.  
Itt, a blogon már többféle készítmény is található IDE kattintva: lekvárok, savanyító avagy fosókacitromlé, sós lekvár, fosokaketchup, pl.  

 Körülnéztem ki, mit készít: 





A vérszilva a cseresznyeszilva egyik nemesített, piros levélszínű változata, szintén felhasználható

Megjegyzések

  1. Én tavaly ebből a fajta szilvából dzsemet készítettem, isteni lett. Az idén sajnos nem termett, így lemaradtunk róla.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Talán érdemes keresned a környéketeken. errefelé nagyon sok van erőszélen parkokban és városban is (persze ott nem szabad leszedni)

      Törlés
    2. Nálunk van egy ilyen fa és regeteg van rajta.

      Törlés
    3. Mi is lekvárt főztünk belőle. Nagyon finom volt.

      Törlés
  2. Lekvárnak! Nálunk Oma készítette és mindig ezt tette a mézes-krémesbe. Ez az igazi nosztalgia nálunk! :-))

    VálaszTörlés
  3. Köszi, hogy engem is megemlítettél:) Igen pálinkát apum is szokott főzni belőle, az idén is összeszedték, bár elég szaporátlan munka. A szószt én is láttam a Terebessen:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem a mi családunk is azért hagyta lepotyogni egykor, mert nagyon szaporátlan szedni, és sok más gyümölcs is volt. De kell egy kis változatosság. A grúz szószt egyszer majd kipróbálom.

      Törlés
  4. Nagyszerű összefoglaló, mint mindig:)))

    VálaszTörlés
  5. A szószról írjatok, hiszen nagyon kívánatosnak hangzik és jól is néz ki a formás üvegcsékben. Kinek sikerült? Milyenek a tapasztalatok? A család mennyire fogyasztotta? Olvastam, hogy néha kenyérrel is eszik, csak úgy, felkenve.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Maja jóvoltából itt a Tkemali, grúz szósz fosóka szilvából: http://igyfozanyatok.blog.hu/2012/08/29/tkemali_szosz_azaz_tkemlisz_szacebeli_idehaza_keszitve_mezei_fosokaszilvabol
      Köszönjük Maja!

      Törlés
  6. Igyekszem kipróbálni, de aki már megette írjon!

    VálaszTörlés
  7. ... akarom mondani.., aki már megtette, kipróbálta, írja meg tapasztalatait

    VálaszTörlés
  8. Kedves Erdőkóstoló! Köszönöm, hogy hivatkozol - a tényleg valóban elképesztően finom- szilvalevesemre,és segítenék a tkemális szósszal. Sajnos ide nem tudom leírni, -hosszú!- de a blogomra épp miattad feltettem a már régen kész tkemáli szósz elkészítésének elég részletes leírását. (Lányaimnak írom s a leírás abszolút kezdő lánykáknak szól, na meg teli rakom élményekkel is.) Vadakat pácolok, sütök benne, a tapakát készítem vele, kihagyhatatlan szósz a saslikhoz, finom mártás főtt húsokhoz, halakhoz, ízesítő pörköltekbe, levesekbe, salátákba, stb.
    Vérszilvát is készítek: kompótnak, lekvárnak, sorbetnek, parfénak isteni!
    szia,
    Maja

    VálaszTörlés
  9. Én is évek óta főzök a sárgából lekvárt. Megtévesztésig olyan, mintha sárgabarack lenne. A lilából készült lekvárt nem kedvelik annyira a családom tagjai, de ha a többi kedvenc lekvár elfogy, már az is jó:)

    VálaszTörlés
  10. Üdv az Olvasóknak! A fosóka szilva Hazánkban őshonos (7- 6 000 éves) magyar szilvafajta. Neve: Mirabella. Valószínüleg mezopotámiai eredetű. Azok közé a gyümölcsök közé tartozik, amelyek nem igényelnek gondozást, nem nemes fajták. A mirabellák legnagyobb hazai gyűjteménye - egy helybéli szerint - a vásárosnaményi Megyei Kórház kertjében található, kb. 200 fajtát őriz, a narancsízűtől a sárgabarack ízűig. Nekem is nő néhány fajta a kertemben, mindenkinek ajánlom szeretettel. Keressünk minél több receptet a felhasználásához. Jó egészséget mindenkinek!

    VálaszTörlés
  11. Felénk ónabónának hívják :)

    VálaszTörlés
  12. Sziasztok
    Valaki készített már belőle bort? Nekem a piross fajta van.

    VálaszTörlés
  13. Sziasztok
    Valaki készített már belőle bort? Nekem a piross fajta van.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Molnár Attiláné2023. július 13. 11:41

      Tegnap készítettem 4kg -ból lekvárt, kimagozva és hagyományos módon, pl. mint baracklekvár. Nagyon fincsi lett.

      Törlés
  14. Fosóka szilvából ugyanúgy készíthető pálinka mint a másik szilvából?

    VálaszTörlés
  15. Sziasztok !
    A piros fajtából,ecetet is készíthettek !!!!

    VálaszTörlés
  16. Németországban nyáron (limitált kiadásban) lehet kapni Carte d' Or mirabellás jégkrémet (sárga mirabellával készül) - nagyon finom! Lepényt is sütnek mirabellából. MIndkettőt elkészítettem otthon is, és nagyon jól sikerültek. Egyébként mi mindig főzünk mirabellalekvárt (sárgát és pirosat is), szerintem a legfinomabb a világon! Mintha folyékony napfényt ennél... sütibe, palacsintába, chutney-ba, húst pácolni, mártásnak és raguba is nagyon ízletes!

    VálaszTörlés
  17. Az ötletkonyha link nem elérhető. A többi meg szuper.

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések