2017. július 23., vasárnap

Húsos somos, vadsnidlinges babsaláta bodzavirágos balzsamecettel

A savanyított húsos somot tavaly nyáron készítettem, abból került ebbe a lila hagymás, vadsnidlinges babsalátába


A szárazbabot előző nap beáztattam, majd az áztatólevet leöntve (kuktában) babérleveles, sós vízben puhára főztem. A főtt bab levét leszűrtem. A babot szeletelt lila hagymával, apróra vágott vadsnidlinggel és savanyúságként eltett húsos sommal kevertem össze. A húsos som savanyú levéből és bodzavirágos balzsamecetből  -ami édesítettet is kicsit - kevertem rá kis öntetet. Más a babot kivéve a saláta minden alkotórésze fűszerez is. A húsos som magos, így a magokat köpködni kell, de sebaj, így is finom. Köretként vagy magában is finom és tetszetősen színes saláta.

Ui: még tavasszal készült

további húsos somosok az Erdőkóstoló blogon


Erdőkóstoló a Facebook-on még több tartalommal

2017. július 22., szombat

Somos babgulyás

Érik az idei som, így itt az ideje a tavalyi maradékok elfogyasztásnak. A savanyított húsos somot tavaly nyáron készítettem, abból került a szinte kész babgulyásba. Kicsit savanyít, kicsit könnyít a nehezebb babos ételen és nekünk kicsit egzotikus is. Az ötletet a csángó somos fuszulyka leves adta.  


A szárazbabot előző nap vízben beáztattam, majd felhasználás előtt az áztató levet leöntöttem, és babérlevéllel fűszerezett, enyhén sós vízben (kuktában) puhára főztem. A disznóhúst felkockáztam. Zsiradékon egy-két gerezd fokhagymát illatosra pirítottam, majd a lángról az edényt lehúzva egy jó evőkanál őrölt pirospaprikát oldattam fel a kissé lehűlt zsiradékon. Mikor a paprika kiadta szép színét, hozzáadtam a húst és egy kisebb egész vöröshagymát. A húst kicsit lepirítottam, majd sóval, borssal, őrölt köménymaggal fűszereztem és a bab főzőlevével + vízzel felöntve főztem. Amikor kb. félig megfőtt a hús, kockázott, vegyes gyökérzöldségeket adtam hozzá, és készre főztem mindent (szeretem, ha zöldségek nem vajpuhák, hanem kicsit még haraphatók, ezért teszem bele később ezeket). Ezután a főtt babot és a savanyú somot is hozzáadtam, és egy gyors rottyantás után tálalhatónak nyilvánítottam. A som kicsit savanyítja, könnyíti a tartalmas, gyomrot megterhelő levest.     

2017. július 20., csütörtök

Mezei sóska leves kovászos uborka levével készítve a kánikulai napokra

Savanykás, enyhén sós, üdítő, egyszerű, hideg leves mezei sóskából és kovászos uborka levéből.    


A tejsavas erjesztésű savanyúságok esetében nem csak zöldséget, hanem levet is igen érdemes felhasználni, hiszen az is nagyon egészséges, mint ahogy napjainkban erről egyre többet lehet hallani, olvasni. Nálunk a kovászos zöldségek leve sokszor előbb elfogy, mint a zöldség belőle. Különösen a nyári kánikulában jól esik az enyhén sós, sópótló, savanykás lé. Mindez összehozva egy lehűtött, natúr sóska krémlevessel.... szóval ajánlom.

A mezei sóskának az első nyár eleji kaszálások utáni frissen hajtott leveleit szedtem. Igen kevés zsiradékon kis fokhagymát pirítva indítottam a sóskát, majd vízzel felöntve pici bazsalikommal és szurokfűvel fűszerezve főztem, turmixoltam, majd kihűlés után hidegen kevertem hozzá a kovászos uborka levet, hogy az abban található hőérzékeny hasznos anyagok (vitaminok, jótékony hatású mikrobák) megmaradjanak.


Erdőkóstoló a Facebook-on még több tartalommal

2017. július 8., szombat

Zöldfűszeres, színes vargányaragu és vargányás receptgyűjtemény a blogról

Vargányából ha sok van, ilyen bőségtálat is megengedhetünk magunknak. Ez az étel nem most készült hanem tavaly nyáron, és a kollégákkal együtt költöttük el egyszer ebédre. Így csak emlékezetből és a látvány alapján írom, hogyan készült. 


Hozzávalók, készítés: Adott volt sok, friss vargánya, amit megtisztítva (mosni nem szabad), apróra vágtam. Egy-két gerezd fokhagymát kevés olajon+vajon illatosra pirítottam, majd hozzáadtam a gombát, megsóztam, borsoztam, és fedő nélkül kevergetve pirítottam a gombát is. Amikor levet engedett rövid ideig pároltam fedő alatt, majd kockára vágott paradicsomot és többféle színű paprikát is a gombához adtam. Ezekkel már csak kicsit összerottyantottam, hogy a zöldségek roppanósak maradjanak. Legvégül friss petrezselyemmel és friss bazsalikommal bőven megszórtam. Kenyérrel vagy csak magában el is fogyott.
  



További vargányás finomságok az Erdőkóstoló blogon: 

Bazsalikomos vargánya spenóttal, mazsolával
citromos, kakukkfüves vargányakrémleves 
fűszeres vargánya betéttel
mogyoróbundás vargánya bazsalikomos paradicsomsalátával, hajdinával
vargányasaláta
vargányás vaj
vargánya fűszeres olajban tartósítva
erdei gombák színesen, fűszeres vajon párolt spenóttal
színes, fűszeres erdei gombák sajttal töltött kiflivel
tejfölös-borsos vargányás szendvics

Erdőkóstoló a Facebook-on még több tartalommal

2017. július 5., szerda

Bodzavirágos, házi balzsamecet készítése

A bodzavirág mindennek, amit vele fűszerezünk nagyon szerethető ízt ad. Fűszerecet készítése, és eceterjesztés is található az Erdőkóstoló blogon, ezeket kicsit továbbfejlesztve készíthető balzsamecet. Na persze ez nem igazi balzsamecet, csak amolyan hamiska, de attól még nagyon finom.

Kell hozzá bodzavirág (szárított vagy friss) és jó minőségű ecet, valamint kell még barna répa- vagy nádcukor.

Első lépés bodzavirágos fűszerecet készítése. A friss bodzavirágot a zöld részek eltávolítása után hagyjuk egy kicsit fonnyadni, a szárított virág azonnal használható és talán még jobb is, mint a friss. Egy fél liter kész ecethez, kb. negyed mennyiségű, tehát egy kisebb csészényi bodzavirágot adtam. A virágok az ecetben áztak úgy egy jó hónapot (előbb is készen lehet, kóstolni kell, de nem romlik meg, így hagytam ázni), ezután leszűrve, kissé felmelegítve barna cukrot adtam hozzá. A barna cukortól az édesítés mellett balzsamecetes, barna színe is lesz az ecetnek. A cukor mennyisége ízlés kérdése is, én egy fél liter 10 %-os borecetből készült fűszerecethez úgy kb. 4 nagy evőkanálnyi barna cukrot adtam, majd a cukor teljes felolvadásáig melegítettem kihűlve üvegbe töltöttem. A bodzás balzsamecet sikerét mutatja, hogy fotózásra már csak ennyike maradt.

Készítettem még málnás balzsamecetet is, abból fotózásnyi mennyiség sem maradt. Hamarosan készítem az újabb adagokat. Más gyümölcs is alkalmas lehet rá, pl. a szép sötét színű vadcseresznye vagy majd a fekete bodza termése. Az ízeket keverni is lehet bodzavirágos-málnás, bodzavirágos bodzaterméses. Legközelebb saját érlelésű házi eceteket is szeretnék balzsamosítani, mert azoknak már eredendően is nagyon finom ízük van, nem kell fűszerezni, de akár lehet.

És hogy mire használom? Mármint azon kívül, hogy néha odasomfordálok a kamrapolchoz és egy kis kanálnyit csak úgy elnyalogatok? Használom mindenféle salátákhoz, zöldségeken kívül köles-, bulgur, és rizssalátához, olyan ételek főzéséhez, amihez az édes-savanyú íz finom, mint pl. sárgarépaszósz, zöldbabfőzelék, sültekhez, sült zöldségekhez, grillezettek mellé, sült céklához nagyon finom és isteni a lila hagyma-lekvárba is. Krémesítve (keményítővel) sajtokhoz vagy a tányérra díszcsíknak, -pöttynek és íznek is tökéletes, kicsit belemártogatni a sültet, zöldséget.


 
A vadnövénygyűjtés etikája, törvényei, szabályai: itt

Erdőkóstoló a Facebook-on még több tartalommal

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...