2012. augusztus 4., szombat

Citromfüves, citromos fügelekvár cukormentesen



Egy igen kedves már nyugdíjas kolléganőm kertjében áll és terem is a legnagyszerűbb lekvárnak való apró szemű, édes füge. Néha megajándékoz vele, mert annyit terem, hogy nem tudnak vele mit csinálni.
A fügét egyszerűen imádom frissen, nyersen, de van határ a nyersen fogyasztásában is, és nagyon gyorsan túlérik. Úgy kétévente lekvár is készül belőle. Na ez az a gyümölcs, amibe aztán tényleg nem kell egy szem cukor sem. És ez az a gyümölcs, amit nem sűríteni, hanem hígítani kell ahhoz, hogy lekvár legyen belőle.


Az idén lefagyott az a bizonyos fügefa, így tavalyi fotóalanyokkal illusztrálva, tavalyi tapasztalatokról számolok be A gyümölcsök megtisztítása után részben lekvár, részben darabos dzsem készült, így felét botmixerrel pépesítettem, másik felét pedig apróra daraboltam. Több részletben főztem. Egy adagot egy jó nagy csokor összekötött citromfűvel, reszelt citromhéjjal, ill. kettő karikára darabolt citrommal is ízesítettem (ezeket az üvegbe töltés előtt kihalásztam). Annyira sűrű pép keletkezett, hogy keverni sem lehetett, így korábban konzervált meggylével hígítottam a lekvárokat a savanykás meggylé még enyhítette is kicsit a nagyon édes ízt. Sűrű keverés mellett (mert különben, mint számos, kis tűzhányó működött az anyag) forrás után még öt-tíz percet főztem, majd steril üvegekbe töltve, dunsztba tettem. Ez, úgy egy éve volt. Nagyon finomak, máig egy sem romlott meg, már ami megmaradt, abból, mert használom süteményekhez és persze lekváros kenyéren. 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...