Petrezselyemgombás - déli tőkegombás leves

A petrezselyemgomba a koraősz gombája, korhadó vagy akár teljesen korhadt, kidőlt vagy akár álló fatörzseket sző át, és októberben hozza termőtesteit, legalábbis leginkább akkor szoktam látni. Itthon  a kímélendő gombák közé sorolják. Élőhelye szorult vissza, korhadó fákban gazdag öreg erdőkből kevés van. Így van, ahol ritka, van, ahol gyakoribb, és vannak évek, amikor jobban előjön. Ehhez alkalmazkodva szoktam belőle gyűjteni. Ha bőven van, akkor pl. egy leveshez szükséges mennyiséget azért hazaviszek belőle. Nekem levesben jött be legjobban, így adja ki leginkább a fűszeres ízét. 

Tapasztalatom szerint csak a tényleg nagyon fiatal, még abszolút hófehér gombát érdemes csak hazavinni, így, ha picit is már sárgul, akkor már öreg, és nem igazán lehet finomra megfőzni. Rostos, rágós marad. Hazaszállítás után is tovább öregszik, ezért nem szoktam frissen tartalékolni sem belőle, konzerválni pedig nem próbáltam, élvezem, ha van frissen.  

A déli tőkegomba az évben többször is előjön. Aki nyáras erdők közelében lakik, az élvezheti leginkább ezt a gombát, amit a legfinomabbak közé sorolnak. Kivágott fák tuskóján, gyakran nyárfa tuskókon, de ritkán élő álló fák tövében is előjöhet. A főként a déli országrészben a városokba is beköltözött, de ott azért alaposan meg kell válogatni, hol gyűjtjük. Gyakran szennyezett helyeken nő.  


Elkészítés: A leveshez gyökérzöldségeket kockáztam fel vegyesen, fokhagymát vágtam apróra és megtisztítottam egy kisebb vöröshagymát. A fokhagymát kevés olajon illatosra pirítottam majd hozzáadtam a zöldségeket, a vöröshagymát egészben, a petrezselyemgomba ágacskáit (nem vágom apróra) és a déli tőkegomba kalapokat is, majd felöntöttem vízzel. Fűszerek: só, őrölt feketebors, elég sok babérlevél, kevés zellerzöld. Készre főztem és innentől lehet tejfölös vagy tejszínes habarással befejezni, de akár anélkül is finom. A végén kóstolás után, akár pár csepp savanyítást is elvisel. A képen a leves a főzés kezdetekor.        

fiatal, még hófehér petrezselyemgomba 

**********************************
Aki szívesen támogatná az oldal tartalmainak létrehozását, ITT van erre lehetősége, egészen egyszerű módon is: Erdőkóstoló adományvonal 
Köszönet minden támogatásért, de ha valaki nem tud vagy nem szeretne, anélkül is szabadon olvashat, tanulhat a blogon ehető vadnövényekről és gombákról.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések