Vöröslencse-pástétom, ahogy én készítem. Az év bármely szakában megalkotható valamilyen vadzöldséggel, de tavasszal friss medvehagymával a legfinomabb.

250 gramm vöröslencsét előzetesen pár órára beáztatunk
langyos vízbe, majd az áztató levet leöntve, sós, babérleveles vízben, forrástól
számított pár percig főzzük a lencsét, majd lefedve, a forró vízben állni hagyjuk.
Fontos, hogy ne főzzük túl, mert elveszíti szép narancsos színét és túl vizes állaga lesz.
Közben egy nagyobb sárgarépát apróra reszelve, kis olajon és 10 dkg vajon puhára
pirítunk, miközben a répa szép sárga színét is kiadja a vajban. A vajas
sárgarépát és a lencse felét botmixerrel pépesítjük, a lencse másik felét pedig
kanállal kissé áttörve keverjük hozzá. Három evőkanál mustárral, pici reszelt
citromhéjjal, kakukkfűvel, sóval és tört tarka borssal ízesítjük. A legvégén
egy nagyobb lyukú reszelővel 4 keményre főtt tojást reszelünk a lencséhez, és óvatosan hozzákeverjük, valamint hozzáadunk egy fél csokor apróra vágott medvehagyma zöldjét és
ugyanannyi más apróra vágott vad levélzöldséget. Finom benne a fiatal salátaboglárka, hagymaszagú kányazsombor, mályvalevél, podagrafű, tyúkhúr, blansírozott fiatal csalán. Az egészet finoman átkeverjük. Pirítóson vagy puha
kenyéren isteni.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése