Kucsmagombás bácskai

Cseh kucsmagombából vagy más gombából is elkészíthető, ha a gombát kockára vágott gyökérzödségekkel, kevés paradicsomsűrítménnyel vagy később, szezonjukban némi friss paradicsomkockával és zöldpaprikával pörköltszerűn megfőzzük, majd a fűszeres paprikáshoz hozzáfőzzük a rizst is. Fontos: A cseh kucsmagomba feltételesen ehető gomba a feltétel pedig, hogy legalább 20 percig főzni (vagy sütni) muszáj. Továbbiak a cseh kucsmáról, receptek is IDE kattintva.
Elkészítés: A gombát (kb. 300 g) megtisztítottam, megmostam, összevágtam. (Én a cseh kucsmát előfőzöm, és első levét elöntöm. Ezt nem muszáj, de muszáj legalább 20 percig főzni, mert csak ezzel a feltétellel ehető gombafaj) Pici füstölt szalonnakockával dúsított bővebb zsiradékon (mert majd a rizs is felveszi) üvegesre pirítottam 1 közepes fej apró kockákra vágott vöröshagymát, majd adtam hozzá 2 közepes gerezd, apróra vágott fokhagymát is. Amikor ennek is már érezhető volt az illata, lehúztam a lábast a lángról. Mikor picit hűlt, egy jó evőkanálnyi, rendes színű, őrölt pirospaprikát oldottam fel a zsiradékban, míg a paprika szépen kiadta színét. Ezután a hagymás alaphoz adtam 1 nagyobb kockára vágott sárgarépát (mehet bele kevés zeller és/vagy, pasztinák és petrezselyemgyökér is esetleg) és a gombát. Fűszereztem, sóztam, 1-2 kanálnyi paradicsomsűrítménnyel és annyi vízzel öntöttem fel, ami ellepte. Fűszerek: őrölt fekete bors, őrölt kömény, majoránna, babérlevél. Mire a répák félpuhára főnek, a lé is elfő. (Ha esetleg korábban elpárolog, akkor pótolni kell.) A zsírjára sütött gombához és répához kb. térfogatra ugyanannyi (kb. 2 dl) rizst mértem ki, hozzáadtam a gombához és kétszeres mennyiségű vízzel felöntve a rizs megpuhulásáig főztem. Végül külön megfőzött zöld felesborsót is kevertem az ételhez.

**********************************
Aki szívesen támogatná az oldal tartalmainak létrehozását, ITT van erre lehetősége, egészen egyszerű módon is: Erdőkóstoló adományvonal 
Köszönet minden támogatásért, de ha valaki nem tud vagy nem szeretne, anélkül is szabadon olvashat, tanulhat a blogon ehető vadnövényekről és gombákról.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések