Zamatos turbolyás indiai laposkenyér

A zamatos turbolya különlegessége, hogy ősztől nyárig, így télen is elérhető, friss, üdezöld levélzöldség. Frissen jó vele fűszerezni, de nagyon jól bevált ezen a frissen sült, indiai laposkenyéren is fokhagymával, kevés gomolyatúróval, olajjal, pár csepp citromlével. A naan kenyeret a Sóbors receptje alapján sütöttem, bár lehet, hogy végül már inkább érzésre alakult a tészta, de a lényeg, hogy élesztő és sütőpor is van benne. További zamatos turbolyás receptek a blogon itt érhetők el. A zamatos turbolya bemutatása pedig ide kattintva olvasható. A fajbemutató bejegyzésben az óvatossági figyelmeztetések elolvasása mindenképpen ajánlott.
A tészta hozzávalói: 1,6 dl langyos víz, 2 tk. cukor, másfél tk. szárított élesztő, 25 dkg liszt, fél tk. só, negyed tk. sütőpor, 1 ek. olívaolaj. 

Elkészítés: Az élesztőt, a langyos vizet és a cukrot összekevertem, egy negyed óra múlva kevertem hozzá a lisztet, a sót, az olajat és a sütőport, majd a tésztát kézzel addig dagasztottam, míg már nem ragadt és egyben mozgott. Meleg helyen, lefedve, kétszeresére kelt, majd lisztezett deszkán gyerekökölnyi gombócókra osztottam, és hagytam 10 percet kelni őket. Kézzel lapos kenyérkékké húztam ki a gombócokat, és egy felforrósított, minden adag előtt kiolajozott vasserpenyőben mindkét oldalukat, a serpenyőt sütés közben lefedve megsütöttem. Míg a második oldal sült, rákentem a már megsült oldalra a zamatos turbolyás keveréket. Jó nagy maroknyi friss zamatos turbolyából, 4 gerezd fokhagymából, 4-5 ek olívaolajból, kevés gomolyatúróval, pár csepp citromlével, ízlés szerint sózva, késes darálóban készítettem. 

A zamatos turbolya is rendesen átforrósodott, átsült (aki aggódna, hogy az erdőben gyűjtögetett növényektől valamilyen fertőzést nyersen fogyasztva összeszed, annak így már nem kell aggódnia). A zamatos turbolyának télen és kora tavasszal még enyhe íze van, és így készítve is inkább csak  friss "zöld" íze van, csak enyhén jön át az ánizsos íz. 

**********************************
Aki szívesen támogatná az oldal tartalmainak létrehozását, ITT van erre lehetősége, egészen egyszerű módon is: Erdőkóstoló adományvonal 
Köszönet minden támogatásért, de ha valaki nem tud vagy nem szeretne, anélkül is szabadon olvashat, tanulhat a blogon ehető vadnövényekről és gombákról.


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések