Csalános, tojásos, tejfölös burgonya

Csalán sokmindenbe, néha csak kicsi, de legalább színesít is, amellett, hogy sok egyéb értéke is van. Ezekről bővebben itt. Ez az étel nagyon egyszerű és nagyon finom akár sült kolbász nélkül is megállja a helyét.
A burgonyát és a tojásokat megfőzzük. 4-5 leveles csalán-csúcshajtásokat gyűjtünk, megmossuk, blansírozzuk, apróra vágjuk. Kis olajon kevés fokhagymát pirítunk, majd az apróra vágott csalánt hozzáadjuk, puhára pároljuk. Felöntjük tejjel, sózzuk, őrölt szerecsendióval, őrölt fekete borssal fűszerezzük, picit édesítjük, majd liszt és tejföl keverékével szószos állagúra sűrítjük. A szószba beletesszük a meghámozott, karikára vágott főtt krumplit és a karikára vágott tojásokat. Önállóan vagy köretként is fogyaszthatjuk.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések