Tormás-tejfölös gombaleves téli gombákkal

Ezt a tormás levest valamiért mindig télen készítem laskagombával, júdásfülgombával, téli fülőkével, de legelább a háromból kettő félével. Júdásfülgomba mindig van otthon szárítva, de telente bőven lehet szedni frisset is. Késői laskagomba is akad mindig, legelább a tél elején. A téli fülőke pedig egész télen lehet, hiszen a fagyokat is túlélve tud létezni, növekedni. A tormától és esetleg pici csilitől is csípős, krémes leves jól esik a hideg napokon.
Elkészítés: Pici zsiradékon apróra vágott, kevés fokhagymát, félbevágott vörös hagymát pirítok, majd a serpenyőt lehúzva a lángról 1 csapott ek őrölt piros paprikát teszek a zsiradékba. Átkeverem, míg a paprika kiadja szép, élénk színét, majd hozzáadom a kockára vágott gyökérzöldségeket (ízlés szerinti mennyiségben sárgarépa, zeller, petrezselyemgyökér, esetleg kevés pasztinák) és úgy 5 perc főzés után a megtisztított, kisebbre vágott gombát is. (A téli fülőkét előzetesen érdemes nyálkátlanítani. Vízben, liszttel dörzsölgetve a kalapok tetejét, ami nyálkás). Fűszerezése: só, pici őrölt fekete bors, csipet őrölt kömény, több babérlevél, esetleg csili. Ezután készre főzöm. A főzés legvégén reszelt friss tormát adok még hozzá, amivel összeforralom. A torma mennyisége, a csípősség ízlés kérdése. Aki nem akarja, hogy tormadarabok úszkáljanak a lé tetején, egy merőkanál kivett léhez főzze a tormát. Amikor már a kivett lé jól összefőtt a tormával, leszűrve lehet visszaöntetni a levesbe. Vigyázat a torma kis állás után erősebb ízű lesz! Tejfölös és/vagy tejszínes, pici lisztes/rizslisztes habarással fejezem be. Lehet még csepp citromlével vagy ecettel savanyítani.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések