Csipkeital - és más vadgyümölcsös italok

Adós vagyok a csipkeital elkészítésének leírásával.


Valójában ezt az italt késő ősszel, az első fagyok után szedett puha csipkéből a legkönnyebb és a legfinomabb elkészíteni. A mostanában szedett csipkebogyó inkább szárításra, teának alkalmas, ha már érett, piros. Hogy miért érdemes mégis most készíteni belőle italt? Azt olvastam hogy csipketermésben ilyenkor van a legtöbb C-vitamin, puhára érve veszít vitamin-tartalmából. 

Most még igen változatos egy bokron belül is a csipke érettsége és állapota is. Leginkább még éretlen, vagy sajnos gyakran már a bokrokon megaszalódott. Én is gyűjtöttem a közelmúltban csipkebogyót, más, szintén még kevésbé érett vadgyümölccsel egyetemben. A fenti, gyönyörű színű és nagyon finom ital azonban még tavalyi, fagyasztóba eltett csipkéből készült. 


Lehet azonban már találni érett, sötétpiros, de még nem puha csipkét, és ha nem a legszárazabb hegyoldalakon keressük, akkor még gyümölcshúsa is lehet. Sajnos az aszályt a csipketermés is erősen megsínylette, kicsik és vékony húsúak, napégette vagy összeszáradt is akad bőven közöttük. Válogatni kell, mit szedünk le.


A csipkeitalt hideg eljárással javasolom elkészíteni, mert akkor C-vitamin-tartalma biztosan megmarad. A bogyókat megtisztítjuk, mindkét végén levágjuk a szárát, ill. a virágmaradványokat (a sötétbarna v. fekete végét) és a levelet is, ha van. Van ahol azt mondják "le kell venni a csipke seggit" (Ha sok időnk van minden egyes termést kettévágva kivehetjük a magokat a szőrökkel együtt, de elég hosszadalmas, viszont megspórolhatjuk a későbbi passzírozást. Én a passzírozást választottam)

Ezután egy napra beáztatjuk vízbe. Ha a csipke nagyon érett, puha, akkor a következő lépés kimaradhat. De ha nem, akkor másnap, lecsepegtetve betesszük a fagyasztóba, szintén legalább egy napra, de tovább is maradhat. Ezután kivesszük a fagyasztóból, megvárjuk, míg felenged. A kiengedett levét nem szabad kiönteni, azzal együtt, legalább annyi vizet öntünk rá amennyi ellepi, de lehet több is. Botmixerrel finoman, addig mixeljük még passzírozható állagú lesz. Túl sokáig nem szabad, mert akkor a termésben levő szúrós szőröket is felapríthatjuk. Kézzel (tiszta gumikesztyűvel) még lehet tovább szétnyomkodni a nagyobb darabokat, ha maradtak. Hogy szép színe maradjon, ne barnuljon meg, ill. hogy előjöjjön a szép színe kevés citromsavat kell adni a masszához, de csak finoman, nehogy túlsavanyítsuk.

A csipketermés belülről 

Ezután jön a neheze. Az egészet egy kisebb lyukú szűrőkanálon át kell passzírozni. Én háromszor szoktam. Először egy akkorán, amin a magok nem mennek át, aztán még kétszer, kb. liszt-szita sűrűségűvel. Így biztosan nem jutnak a lébe a szúrós szőrök.

Gyűjtéssel együtt, 4 nap múlva meg is lennénk az itallal. Szerintem, ha elég érett a csipke, magában is nagyon finom, savanykás ital, de lehet édesíteni is mézzel, cukorral, vaníliás cukorral (pici langyos vízben előzetesen feloldva mindegyiket), majd behűtve fogyasztható. Szerintem más ízestést nem igényel, finom és nagyon egészséges. Hűtőben tárolható, ha nem fogy el, mielőtt erjedni kezdene, lehet belőle készíteni, pl. csipkeciberelevest.

Lekvárfőzéshez hasonló, meleg eljárással szintén elkészíthető (erről később), de akkor C-vitamintartalmából jelentősen veszít. Szárított csipkebogyóból is elkészíthető. Én a szárazon kicsit megtört csipkebogyót használom teákhoz. Ha kiázott a tea (akár kétszer háromszor is lehet áztatni ugyanazt), akkor az éppen kiáztatott kis adagokat beteszem a fagyasztóba, nem szabad kidobni. Amikor összegyűlt akkora mennyiség, hogy már érdemes vele pepecselni, akkor készítek belőle csipkeitalt vagy csipkelekvárt.

További erdőkóstoló italok:








vadmentás cukordinnye ital


Megjegyzések

  1. Csak kapkodom a fejem és mindenből vágyok egy kortyra! Van a közelünkbe csipkebokor, el is ugrom arra ellenőrizni az érettséget... :)

    VálaszTörlés
  2. Andrea, olyan finom italokat tálaltál és olyan gyönyörű fotókat készítettél, hogy....még szerencse, hogy itt a hárs teám a kezem közelében:)

    VálaszTörlés
  3. Nagyon szép és ínycsiklandozó italokat mutattál be. Nem utolsó sorban hasznosakat!:)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések