Csipkebogyós házisajt és a régi tejoltó növények



Tejoltásra egykor növényeket is használtak, van egy tejoltó galaj nevű növényünk, ami igen gyakori a legtöbb legelőn, ezért kéznél volt, fel is használták a pásztorok. Gyakran felhasználtak oltásra több, savanyú ízű növényt is, mint a mezei sóska és a madársóska. Én nem tejoltó növénnyel, hanem citromsavval és sóval dolgoztam, de egyszer ki fogom próbálni valamelyik régi tejoltó növényünket is.

3 l házi tejet feltettem melegedni, amikor forrt, kis tejben feloldva, két kávéskanál citromsav és 1 evőkanál só hozzáadásával oltottam. Amikor kicsapódott, megvártam míg kihűl, és leszűrtem, alaposan kicsepegtettem, szépen fellógatva egy sűrű szövésű, régi textilpelenkában.


Előző nap kimagoztam majd megmostam a csipkebogyót, majd egy napra fagyasztóba tettem. Másnap kivettem. Mikor kiengedett, botmixerrel aprítottam, de nem teljesen pépesre. Ebből, kb. másfél evőkanálnyit tettem a lecsepegtetett, sajtnak szánt anyaghoz, fűszereztem még kevés őrölt borssal, majd a présbe került. Finom lett, és a csipkebogyó C-vitamin tartalma is gondolom megmaradt, hiszen hidegen készült. Különösebb karakteres ízt azonban nem kapott a sajt a csipkétől, csak szép rózsaszín színt. Hogy hosszú távon, keményebbre érlelés esetén hogyan működik a csipkebogyó a sajtban, azt nem tudom, mert ez gyors házisajt volt, és gyorsan el is fogyott.



Megjegyzések

  1. Jó ötlet ez a csipkebogyó, és az oltóanyagok is! Vajon kecskesajtba milyen lenne a csipkebogyó? Lehet, hogy kipróbáljuk!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Majd kíváncsi vagyok, hogy az igazi sajtkészítőknél hogyan válik be.

      Törlés
  2. Nagyon gusztusos ! Én legutóbb kapros túrót csináltam, az is finom.

    VálaszTörlés
  3. Nagyon finom lehet csipkebogyóval is. Én is most készitettem zöld fűszerekkel.

    VálaszTörlés
  4. De jó ötlet! Csodálatosan néz ki:))

    VálaszTörlés
  5. Gyönyörűűűűűűűűűűűűűűűűűű:))))))Csodálatosan néz ki.
    A Tejoltó galaj nekem is tervben, csak az idén már elmaradt:(
    Jövőre megcsináljuk, ugye?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! és igen, persze, megcsináljuk! Úgyis törhetem fejem miről fogok írni jövőre.

      Törlés
  6. Ha ezt előbb tudom, én is így csináltam volna. Akkor lett volna túróm tegnapra. A sajtod meg csodaszép lett!!!! Gratulálok!

    VálaszTörlés
  7. Andrea gratulálok a helyezéshez, részemről mindenképpen nagy ölelés, puszi:)))

    VálaszTörlés
  8. Nahát, tejoltó növényekről még nem is hallottam! A galaj az a tapadós növény?
    Én ecettel szoktam oltani a sajtot, de ezek a növények nagyon izgalmasan hangzanak. A csipkebogyós sajt is, eszembe nem jutott volna:-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Több galajfaj is van, az egyik tapad a neve ragadós galaj. A tejoltó galaj sárga virágú, vékony szálas levelű és legelőkön, gyepekben él.

      Törlés
  9. Szia Erdőkóstoló! Nagyon izgalmas a blogod! Esetleg megtudod osztani velem a tejótól növények latin neveit? Köszönöm, raja

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tejoltó galaj neve Galium verum, a mezei sóska Rumex acetosa és gondolom használhatták a juhsóskát is (Rumex acetosella) bár pici, de sok volt belőle egy legelőn. Madársóskafaj pedig: Oxalis acetosella.

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések