Vargányás vajjal és pitypanggal sült csirkemell, mezei aszat savanyúsággal
A vargányás vaj jól használható akár hússütésnél is. A vaj adja a zsiradékot, a vargánya pedig a fűszerez. A pitypanglevelek csak legvégén kerültek bele. A mezei aszat zsenge hajtása az aszatspárga tavasszal készült ecetes savanyúságként.
Elkészítés: A vargányás vaj vargányszezonban készült, amit most használtam, az júniusban került üvegbe. A vargányás vaj készülhet darabosan, ÍGY vagy krémesen ÍGY. A hússütéshez a darabosan készült jó. A befőttes üveg tetejének vasatagabb vargányamentes vajrétegével kezdtem a hús sütését. A csirkermellet kockára vágtam, fűszereztem sóval, tört borssal és elkezdtem sütni fedő alatt a vajban. A vaj mennyisége csak annyi vagy kicsivel több, mintha kikentük volna a serpenyőt. Néha kevergettem, a hús közben enged némi kis levet is, abban párolódott, puhult. Úgy félidőben hozzáadtam még a vargányás vajból, már a vargánydarabos frakcióból és készre sütöttem. A vargánydarabok nem égtek meg, de sültebbek lettek természetesen.
A pitypangleveleket saját kis mikrozöldség veteményből szedtem, nem sokat csak egy kis + zöldet, és a sütés végén kevertem az ételhez. Finom lett az egész. Ha túl sok lenne a végeredményben a vaj, akkor azt nem muszáj tálalni, hűtőbe tehető újra, finom lesz valami máshoz. Pitypang mikrozöldségről ITT több.
A mezei aszat savanyúságot csak kitálaltam az üvegből. Készítése ITT található.
Pitypangos receptek még ITT bőven. Receptek mezei aszattal ITT, vargányások pedig IDE kattintva mindennél bővebben, talán csak a csalános a több. :) Az ehetővadnövény- és gombagyűjtés fontos tudnivalói, törvényei, etikája és biztonsági szempontjai ITT olvashatók. Kérem, gyűjtés, felhasználás előtt mindenki olvassa el!
Köszönet minden támogatásért, de ha valaki nem tud vagy nem szeretne, anélkül is szabadon olvashat, tanulhat a blogon ehető vadnövényekről és gombákról.



Megjegyzések
Megjegyzés küldése