Fokhagymás-tejfölös galambgombák, csalános zöldborsóval, rizzsel

A galambgombák közül több faj is ehető. Semleges ízű, de jó állagú roppanós húsú gombák. csapdékos időben nem ritkák több hullámban is megjelenhetnek. Konyhai bemutatásuk ITT található. A csalánt szinte egész évben adja az erdő. Csak a legfelső pár levél ehető mindig, viszont az mindig újrahajt, érdemes emiatt a kertben is kis csalánültetvényt létesíteni. A csalánt érdemes felhasználás előtt blansírozni, finomabb és szebb lesz.  


Elkészítés

A fokhagymás-tejfölös gombához a galambgombákat megtisztítottam (a kalapokat felülről le szoktam öblíteni folyó vízzel) daraboltam, apróra vágott, elég sok fokhagymával, kis olajon+vajon feltettem pirítani, sóztam borsoztam, közben némi levet engedett, abban a lében fedő alatt pároltam míg volt leve, aztán zsírjára sütöttem, majd adtam még hozzá kevés apróra vágott fokhagymát ismét, kissé még sütöttem és hozzáaádtam az őrölt fűszerparikát is, majd a tejfölt, Átforrósítottam mindent és készen is volt.        

A csalános borsóhoz a csalánhajtáscsúcsokat blansíroztam, majd apróra vágtam. A borsót szintén kevés apróra vágott fokhagymával olajon pirítva indítottam, majd hozzáadtam a csalánt és frissen vágott pitypang-mikrozöldséget is, majd kevés vízzel felöntve puhára pároltam mindent. Fűszerek tört színes bors, nagyon kevés szárított oregánó és majoránna és még kevesebb szárított bazsalikon, pici édesítés. Miután megpuhult a borsó, a kevés maradék párolólevet nagyon kevés liszt hozzákeverésével kötöttem kissé krémesebbre + szeletke teavaj adja még a krémességét. A csalán, pitypanglevél és a borsó aránya ízlése és lehetőség kérdése. Ebbe elég sok csalán került a képen, de nem rontotta el. :) 

További galambgombás finomságok ITT kereshetők.

A pongyola pitypangról mint ehető vadzöldségről ITT olvashatók el a tudnivalók. További érdekességek még ITT is. Pitypangos receptek pedig bőven IDE kattintva találhatók. A csalán bemutatása, használatának módja vadzöldségként ITT található. További csalános receptek igen bőven ITT olvashatók.

A vadnövény- és gombagyűjtés szabályai, törvényei, biztonsági szempontjai ITT olvashatók.


**********************************
Aki szívesen támogatná az oldal tartalmainak létrehozását, ITT van erre lehetősége, egészen egyszerű módon is: Erdőkóstoló adományvonal 
Köszönet minden támogatásért, de ha valaki nem tud vagy nem szeretne, anélkül is szabadon olvashat, tanulhat a blogon ehető vadnövényekről és gombákról.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések