Bodzavirágpezsgő (laktofermentált)

Bodzavirágból pezsgőt sokan készítenek, de a legtöbben élesztővel. Ebben a pezsgőben nem élesztőgombák, hanem tejsavbacik dolgoznak, és a tejsavas erjedés során keletkező szén-dioxidtól pezseg, legalábbis ezt szerettem volna elérni. Remélem így is történt! Nem édes, hanem savanykás, illatos, bodzavirág ízű ital.  Laktofermetálással készítve egy probiotikus italt kapunk. Hidegen fogyasztandó.


bodzavirágpezsgő
ez a palack erősen pezsgett, kifutott a poharakból
Elkészítés:

A blogon már elég sok tejsavas erjedéssel fermentált savanyúság és ital is található. mint csipkepezsgőibolyapezsgőlaktofermentált vadgyümölcs-italok.  Ez a bodzavirágpezsgő is hasonló módon, természetes erjedéssel készült. 

Az erjedést most a tejsavas erjedés felé szerettem volna irányítani, így kevés cukorral (1 csapott evőkanál / liter víz), kevés savanyítással és nagyobb csipet sóval üvegenként indítottam az italt. Ahogy az alábbi képen is látszik, tettem bele elég sok bodzavirágot (amennyire lehet a zöld részei nélkül), citromfüvet, kevés aszalt vadalmát és vadkörtét (ezek elhagyhatók) és aszalt japánbirs szeleteket (ez helyettesíthető citromkarikákkal és pici citromlével).

vagyis:
1 liter vízhez kell számolni 
1 csapott evőkanál cukrot (de lehet max. 3(4) evőkanál szerintem)
1 kisebb citrom levét
1 csipet sót
bodzavirágot bőven, a
aszalt japánbirs szelet 6-8 vagy citromkarikák 3-4
és lehet még:
pár ágacska citromfű (más fűszerek, fűszeres virágok is, pl. citromos kakukkfű, akácvirág)
aszalt alma vagy körte
  
Lezárva egy tálcára tettem őket és konyhamelegben hagytam,  hogy elinduljon az erjedés. 

2 nap után kivettem a virágokat és az aszaltakat, és egybeszűrtem a több palacknyit, feltöltve az üvegeket. 

Még két napot hagytam melegben erjedni őket, majd mikor már szépen sziszegtek, hűtőbe tettem mind. Ott még érhettek egy napot, addig míg már finomnak nyilvánítottam őket. Érdekes módon két palackot felbontva, az egyik nagyon finoman csípős, pezsgős lett, szépen buborékosodott a poharak oldala, míg a másik palack igazi pezsgőként felhabzott és kifutott a poharakból. Minden palack más és más lehet, de mind finom.  

Ezek a pezsgők nem fognak felrobbanni, néhány napig még tarthatók a hűtőben, aztán újat kell készíteni, de akár szárított bodzavirágból is lehet.

Megjegyzés: Az erjedés elindulásának ideje és a folyamat ideje is változó lehet. Hideg, esős időszak volt, mikor ez készült, talán lassabban erjedt.Kevés alkohol keletkezése sem kizárt, de ha jól sikerül, akkor nem lesz alkoholos.


Az alkoholos erjedés biztosabban kizárható, ha tejsavbaktériumokat is adunk hozzá indításkor. A tejsavbaktériumok származhatnak saját korábbi, jól sierült, erjesztett zöldség vagy ital levéből, joghurt kicsepegtetett levéből, probiotikus étrendkiegészítőből (kapszulás vagy folyadékos).


én itt tanulok fermentálni
laktofermentált vadgyümölcs-italok
csipkepezsgő,
ibolyavirágpezsgő

indításkor így néztek ki

a másik palack kevéssé pezsgett, de kellemesen csípős, buborékos volt az is


Megjegyzések

  1. Kérdezni szeretném, hogy a"kevés savanyítás" a japánbirset/citromot jelenti, vagy mást?

    VálaszTörlés
  2. Aszalt alma és körte nélkül is jó lehet? Köszönöm!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. persze, édesítenek és fűszereznek kicsit, de nem kötelező

      Törlés
  3. Én is csinálok. 3 l víz, 1/2 alma ecet ( saját bio) cukor 8 bodza virág, 1 citrom leve, és kis reszelt héja. Meg áll a pincébe, nekem még van a tavaji. Nem túl erős de nagyon finom.

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések