Csipkepezsgő, avagy erjesztett csipkebogyó üdítő

Érett csipkebogyót szedtem, és a tervezett koccintás előtt pár nappal kezdtem el készíteni a pezsgős, szén-dioxidos, talán icipicit alkoholos csipkeitalt. Az ital a természetes erjesztés miatt probiotikus, vagyis élő mikrobákat tartalmaz, valamint a hideg eljárás miatt a C-vitamin sem sérül benne. A C-vitamint a csipkebogyó, a japánbirs és a narancs adja.
  
Remélem, látható mennyire szépen pezseg,
 így ezután leszűrve és lezárva hűtőbe került

A szén-dioxidos, pezsgős italokat házi erjesztéssel is készíthetünk. A szén-dioxid az erjedés első szakaszában termelődik mind az alkoholos, mind a tejsavas erjedés során. Én tejsavas irányba szerettem volna vinni folyamatot.
   
induláskor 

Elkészítés:

Csipkebogyót szedtem, annyit, hogy egy 6-7 dl-es vagy literes üveget kb. negyedéig-harmadáig érdemes megtölteni vele, én több üvegnyit készítettem, részben galagonyával vegyesen. A csipkebogyókat alaposan megmostam, két végüket levágtam, majd a bogyókat az üvegekbe tettem. A japánbirset  vékonyra gyalultam (Helyettesíthető fél vagy egész citrom levével és citromkarikákkal), és mindegyik üvegbe tettem úgy 10 szeletkét. Vizet forraltam, majd hagytam lehűlni. Közben mindegyik üvegbe egy nagy evőkanál mézet (vagy púpos kanál cukrot) és pici csipet sót tettem. Mikor a víz lehűlt, az üvegeket a nyakukig töltöttem vízzel, majd egy fém tetővel lezártam. Meleg helyen második-harmadik nap elindul az erjedés, nekem is így volt, így én a negyedik napon le is szűrtem, és hűtőbe tettem az italt a másnapi felhasználásra. Hűtőben még jó pár napig a szén-dioxidos állapotban marad. Az üvegekben maradt leszűrt gyümölcsöket pedig újra elindítottam ugyanazon az úton, mint először, hiszen még legalább egy ital kihozható belőlük, aztán pedig valamilyen szószként végzik majd egy passzírozás után.  

Megjegyzések: 
- Az édesség, a cukor és méz mennyisége ízlés kérdése is, de a túl sok cukor alkoholos erjedés irányába viheti a folyamatot, ezért ha nem elég édesre sikerül elsőre, lehet utólag édesíteni.
- Ha nem pezseg eléggé, akkor egy kis cukor hozzáadása után egy-két napra még hűtőbe téve serkenthető a pezsgés. 
- Óvatosan kell kinyitni a hűtőből kivett pezsgőket, mert kifuthatnak (robbanni nem szoktak, mert annyira nem heves a pezsgés, mint az alkoholos pezsgőknél).
- a csipkebogyó szőreit egy egyszerű teaszűrő kiszűri, ha bekerülnének az áztatás során. az italba.    

Egy másik érdekes probiotikus italról a római kori posca-ról, kicsit megújítva, bodzabogyóból készítve itt írtam.

Még továbbiak a fermentálásról itt és itt

Saját erjesztésű eceteket így készetek
bodzabogyó ecetről itt  írtam

Erdőkóstoló a Facebook-on még több tartalommal
                                          

Megjegyzések

  1. Sziasztok
    Szeretném megkérdezni hogy a japánbirs helyett tehetek e rendes birsalmát az üdítőbe?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. igen, lehet beletenni birset is. Ízt ad hozzá és cukrokat, de nem savanyítja, ezért citromlé kell bele a japánbirs helyett, mert a japánbirs savanyítónak került bele.

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések