Medvehagymás, porcsinos, pirított cukkinisaláta az 51.VKF-re


Sajnos nem érkezett meg a Mecsekbe a tavasz, és bevallom, annyira nem is várom még, mert az ősz is gyönyörű tud lenni, s bár a tavaszi, vadvirágos erdők és rétek pompáját és illatát nem tudja legyőzni nálam, de az ősz színeit és a nedves őszi avar illatát is nagyon szeretem.

Szóval nem szedtem friss medvehagymát, ám volt egy felbontott félüvegnyi, sült szalonnás, mangalica zsírban tartósított, és a mai napig sikeresen, finoman elálló medvehagymám. Előtte készült belőle sok minden, amit korábban friss medvehagymából is készítettem. Már végig ettük a medvehagymás kedvenceket a betárolt medvehagymákból. A félüvegnyi azonban nem akart elfogyni, és féltem, hogy a felbontott üveg nem sokáig áll el, ezért gondoltam újratartósítom, kiegészítve cukkinivel és patisszonnal. No meg hogyan tudtam volna egyébként párosítani egy nyári, kerti gyomzöldséggel a porcsinnal:


A medvehagymás konzervet feltettem egy serpenyőben melegedni, közben lereszeltem egy kisebb, még magok nélküli cukkinit és egy pici patisszont, és apróra vágtam a porcsint (sajnos nem sokat kaptam, hiszen "gaz", kikapálták) majd beleöntöttem a lereszelt zöldségekkel együtt, és állandó keverés mellett roppanós puhára pirítottam őket. Nekem fontos, hogy roppanós maradjon a zöldség, szétpároltan nem az igazi. Mivel a medvehagyma eleve sós volt, és a porcsinnak is van egy sós íze, csak borssal fűszereztem, azt viszont elég bőven. Közben kóstolgattam. Hát azt hiszem, a medvehagyma és a porcsin újraértelmezte számomra a cukkinit és a patisszont. Nagyon finom lett, mire észbe kaptam, alig maradt eltennivaló. Önállóan, friss kenyérrel, és köretként is nagyon el tudom képzeni. Egy adagot frissen ki is szedtem magamnak.


A maradékot forrón, csírátlanított, kiforralt üvegbe töltöttem, szintén csírátlanított fém kupakkal lezártam, és száraz dunsztba tettem. Utána hűtőben fogom tárolni, de sok ideje nem lesz, mert már tudom, hogy tejszínes, medvehagymás, porcsinos, cukkinis krémlevest, reszelt füstölt sajttal készítek majd belőle, és rétesbe is fogom tölteni, kis tejszínes, zabpelyhes, füstölt sajtos szósszal kiegészítve.




És a kedvencek, ami ami még készült a betárolt medvehagymából, hiszen épp itt az ideje a nagy aszály mellett, előszedni egy kis zöldet a betároltakból is, főképp olyankor, ha kevés időnk van. Elég sokszor készítek pl. medvehagymás krémlevest. Egy-két kanállal kiveszek a konzervből és negyed óra alatt tálalható.








Megjegyzések

  1. Ehh, gyönyörűek ezek a képek, és még milyen finomak lehetnek! Imádom a medvehagymát minden formájában, a blogodról nem is beszélve! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ídes Rúzsám! Igazán köszönöm, nagyon örülök!

      Törlés
  2. Jobbnál, jobb falatok! Nagyon szeretem a medvehagymát:)

    VálaszTörlés
  3. Imádom az őszt, a medvehagymás finomságaid pedig magukért beszélnek:)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Mági! Hát ez most őszi medvehagyma lett.

      Törlés
  4. Ma én is medvehagymásat készítettem, pedig nagyon spórolok vele:)Nagyon jó a medvehagyma kollekciód:)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések