Vörösboros vaddisznópörkölt vegyes vad levélzöldséges nokedlivel és vad levélzöldséges fehérbab salátával

A vadhús az állat erdei élettere miatt, hasonlóképp egészségesebb a nagyüzemi sertés vagy marhahúsnál, mint ahogy az erdei zöldségek is jobbak, egészségesebbek a nagyüzeminél.


Vaddisznó pörkölt:
1 kg vaddisznó hús (a felkockázott húst előző nap, olajos, mustáros, fokhagymás pácba tettem)
2 jó fej vöröshagyma apróra vágva
3-4 gerezd fokhagyma
mokkáskanál szemes fekete bors,
mokkáskanál boróka bogyó
mokkáskanál őrölt kömény
3 nagy babérlevél
1 kisebb sárgarépa apróra kockázva,
negyed zeller apróra kockázva,
5-6 medvehagyma levél apróra vágva
2 evőkanál jóféle őrölt pirospaprika
két dl vörösbor + víz amennyi háromnegyedig ellepi a húst (víz pótolható, ha elfő, én kuktában főzöm, ott kevesebb kell)

2 kanál mangalica zsír + kisebb szelet apróra vágott füstölt szalonna

A zsírban a kockázott szalonnával együtt üvegesre pároljuk a vöröshagymát, majd hozzátesszük a fokhagymát és medvehagymát, sárgarépát, zellert. Ezeket is pirítjuk míg a fokhagyma is átpirul. Félrehúzzuk a főzőlapról és ha picit hűlt hozzá sűrű keverés mellett az őrölt piros paprikát is hozzáadjuk. Ha paprika szépen kiadta színét, mehet hozzá a hús. Kevergetés mellett pörköljük, míg a húsdarabok szélei ki nem világosodnak. Ezután mehet hozzá a vörösbor és annyi víz amennyi ellepi a húst. Kuktában főztem, félidőig (sajnos ellenőrizni kell, mert ha fiatal a vaddisznó túlfőhet). Ha túl sok leve maradt, és még főhet, akkor fedő nélkül pároljuk. A húson kívül minden szétfő, krémesít.

Nokedli
Bizonyára mindenkinek van jó nokedli receptje, az most is jó lesz. Én nem szoktam mérni.
2 tojás, liszt, víz, só (rétesliszt jobb és ebben most a fele teljes kiőrlésű rozsliszt volt). A kész jól keverhető nokedli tésztába apróra vágott vad levélzöldségeket tettem. Fiatal csípős csalánt, foltos árvacsalánt, salátaboglárkát, podagrafüvet és medvehagymát. Lobogó forró vízbe szaggattam, nagy lyukú nokedli szaggató jobb, mert a levélzöldségek jobban benne maradnak a nokedlikben. Ha kifőtt fél kanál mangalica zsír pici só keverékében forgattam.


Saláta:
Vad levélzöldségek fiatal levei, vegyesen, mindenből kicsi /csípős csalán (leforrázva, hogy ne csípjen), foltos árvacsalán, salátaboglárka, podagrafű, medvehagyma, tyúkhúr, pongyola pitypang/
Főtt fehér bab (előzetesen beáztatva, áztató lé leöntve, sós, babérleveles vízben főzve)
Reszelt, nyers sárgarépa
Apróra vágott savanyú káposzta
Ízesítés, öntet: A savanyú káposzta mennyiségétől, savanyúságától függően, csipkecetes, mézes, pici olajos öntet.


Megjegyzések

  1. Mennyeien hangzik, míg olvastam nagyokat nyeltem...!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, külön, külön is finomak érdemes kipróbálni!

      Törlés
  2. Hát ez nagyon jó:) Nálam is várakozik 1 kg vaddisznóhús a fagyóban:)

    VálaszTörlés
  3. Kdves Erdőkóstoló, meghívtalak egy játékra a blogomon; remélem, elfogadod. Ölellek szeretettel!

    VálaszTörlés
  4. Ne haragudj...
    http://videkek.blogspot.hu/2014/03/ismerkedos-blogger-jatek.html

    VálaszTörlés
  5. Én sosem forrázom le a csípős csalánt... Még drága Nagyanyámtól tanultam, hogy pl. egy konyharuhába belecsavarom és jól megnyomkodom. Tehetjük ezt mosás után, akkor egyúttal leszikkasztjuk róla a vizet. Garantáltan elmúlik a csípőssége.

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések