A házi berkenye


A berkenyék közül a madárberkenye, a barkóca berkenye és  a házi berkenye gyümölcsét használták egykor, és bár nem túl ismertek, de még ma is. A házi berkenye termése a legnagyobb, talán ebből a leggazdaságosabb valamit készíteni. 

A vadon élő házi berkenyét (Sorbus domestica) Magyarországon törvény is védi. Vagyis védett növény. Az ültetett öreg fákra is nagyon kellene vigyáznunk, matuzsálemek is vannak közöttük, kevés van belőlük. 300 éves házi berkenye Telekiben - Totoró blogján - a matuzsálemet azóta védetté nyilvánították. 

Termése ehető, és felhasználható. Tavaly a piacon egy idős nénitől vettem házi berkenyét kipróbálásra. Idén kaptunk egy meghívást, hogy egy ismerős házi berkenye fáját leszüretelhetjük, de valahogy nem sikerült ezt összehozni. Így marad a tavalyi lekvár a bejegyzéshez.

A házi berkenye leszedve, nagyon gyorsan túlérik, és le is potyog a fáról. Én nyersen nem nagyon kedvelem az ilyen "szottyós" gyümölcsöket, ezért lekvár készült belőle. Félbe vágva feltettem főni, kevés (amennyi ellepi) almalében, ill. másik felét meggylében, de víz is jó. Amikor felforrt, kb. negyed órát kevergetve főztem, majd hagytam állni. Igen kevés édesítés kell hozzá, mert nagyon édes gyümölcs. Mikor langyosra hűlt  átpasszíroztam. Újra forraltam és steril üvegekbe töltve, dunsztba tettem. A gyümölcshéjban és a magházban levő természetes pektin a főzés majd az állás során kioldódik és besűríti a lekvárt, nem kell külön zselésítő, de érdemes egy hideg tányérra cseppentve, csepp-próbával megnézni, elég jól besűrűsödik-e, ha nem főzéssel tovább kell sűríteni. Az almalével készültet fahéjjal ízesítettem, ez barna színű lekvár lett. (Tudom, hogy van még belőle, de nem találom, ha meglesz, utólag megmutatom). A meggylével készített pirosas színű és pikánsabb ízű lett. A házi berkenye lekvárja magában almaízű, de finom. Érdemes vele dolgozni. 

meggylével főzött házi berkenye lekvár


Megjegyzések

  1. Nem ismerem én sem a berkenyét, nem is láttam nálunkfelé. De szedtem kb 1 kg galagonyát, ahogy az időm engedi vmit készítek belőle, sajnos csak ennyit sikerült szedni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Biztosan valami finomat alkotsz belőle!

      Törlés
    2. Gyerekkoromban ahol felnőttem Miskolc-Hejőcsabán ezt "uckucnak" hívtuk. Ott volt nagyapám pincéje előtt és imádtuk! Nem győztük megzabálni. Csak akkor magas az élvezeti értéke, ha már a földről szeded fel, és kissé túlérett, addig meg vagy fanyar, vagy keserű és kemény. Nagyanyám lekvárt főzött belőle (nagyapám meg pálinkát). Imádtuk és azóta is keresem. Sajna a pince sincs, az uckuruc sem.

      Törlés
  2. Én sem ismer(t)em a berkenyét, de ahogy leírod, finom íze lehet a belőle főzött lekvárnak! :) Ezentúl legalább fel fogom ismerni, ha valahol szembejön velem! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hankka, örülök! Küldöm őket! ..de ahogy írtam is, nem sok van belőlük, de van. Érdemes nyitott szemmel járni az erdőben és a piacon, én is ott vettem.

      Törlés
  3. Van a kertünbe Berkenye kb 3kg .lekvart fözök belöle! Meg nem probaltam remelem sikerülni fog!!!😀

    VálaszTörlés
  4. Tegnap szedtem le a fekete törpeberkenyénkez.kb1, kg lett. Már szedtem bodza bogyót és szedni akarok nem jut eszembe a neve valami meggy féle eddig berkenyének hívtam. Fa fekete fürtökben érik mint a ribizli és magja is van. Kicsit fanyar. Remélem együtt is jó íze van mert amit csak magába főztem a párom kedvence lett.

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések