Bodzavirágos szamócadzsem

Az akácvirágos szamócadzsem sikerén felbuzdulva, bodzavirágos szamócadzsemet készítettem. A szamóca íze igen intenzív, ezért, hogy ne nyomja el a bodzát, nagyon bodzásra készítettem.(A hazai bodzafajok bemutatása  ITT olvasható.)

Először beáztattam kb. 10 bodzavirágernyőt, két citrom levét és félkarikázott héját, bodzaszörp módon egy literes befőttes üvegben annyi vízbe (kb. fél l), amennyi ellepte. Apróra vágtam 1 kg szamócát (vagyis földiepret), és egy lábasba téve, rászűrtem a bodzás, citromos vizet. Kézzel kicsit szétnyomkodtam a szamócák egy részét, egy fél rúd vaníliával fűszerezve elkezdtem melegíteni. Majd kb. 10 db bodzavirágernyő virágocskáit lefejtettem a zöld részekről, és a kis virágocskákat hozzátettem a  szamócához. Innentől lehetne főzni sűrűsödésig, de én a gyorsabb változatot választottam,  zselésítőt használtam, és ízlésünk szerint édesítettem. Forrón, csírátlanított üvegekbe töltöttem, és a szokásos módon, fémtetővel lezárva, majd 20 percre fejtetőre állítva, száraz dunsztba tettem, jól betakargattam. Kóstolgatva az összeállítást, nagyon-nagyon finom.
    

Bodzavirágos szamócadzsem

Bodzavirágos szamócdzsem
(Remélem a kis fekete pöttyök vanília darabkák és nem kicsi, apró bogarak,
amik szeretnek a bodzán ücsörögni. Őket ne tegyük bele.)








Megjegyzések

  1. Nagyon szuper, nagyon tetszik, irtó finom lehet bodzával:) Bár az akácos is nagyon tetszik, viszont itt nincs akácfa.Dunsztba sem szoktad őket tenni? Nem szükséges?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, ha tetszik. Dunsztba is szoktam tenni, ha nagyon biztosra szeretnénk, érdemes. Száraz dunsztba lehet tenni, ha a forrón feltöltött üvegeket betakarva hagyjuk kihűlni. Ha van forró vizem, pl. amiben az üres üvegeket kiforralom, akkor sokszor abba vízbe állítom bele a befőttet szörpöt. De ha keveset teszek el, és steril az üveg és forrón töltöm bele az anyagot, akkor nem mindig teszem dunsztba.

      Törlés
  2. Nagyon szép. A bodza nem fog elszíneződni?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha megszíneződik a virág akkor is szép rózsaszín lesz. Hosszú távú tapasztalatom nincs, mert a tavalyiak irtó gyorsan elfogytak.

      Törlés
  3. Remek párosítás én is szoktam ilyet.
    Teljesen egyetértek Veled a tartósítószer nélküli eltevésben, én is így mindig és nem romlik meg!
    Illetve a csökkentett cukor tartalommal is.
    Végre elkezdett érni a saját eper:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mági, köszönöm! Jó annak akinek van saját epre!

      Törlés
  4. Nem lesz híg? Mindenki mondja hogy ha eper lekvárt csinálnak nem raknak bele folyadékot csak cukrot.

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések