Vadgyümölcsök mézben télire. Mézes kökény, galagonya, vadkörte és csipke sütire, likőrbe

Mézben rétegezve már a középkorban is tettek el télire gyümölcsöt, mostanában a mézben eltett homoktövis termés talán a leggyakoribb, ami látható kézműves vásárokon. Baranyában az itt élő német családoknál a kökényt tették mézbe télire, legalábbis erről is olvashatunk ebbenVadon ízei c. szakácskönyvben.  Régen a mézben érlelt gyümölcsöket gyógyhatásuk miatt főként egyes betegségekre ajánlották a régi füves könyvekben, csakúgy mint a mézben érlelt gyógynövényeket is. 

Én többféle vadgyümölcsöt tettem el ezúttal mézben. Az apró vadgyümölcsöket viszonylag gazdaságosan, kevés mézzel el lehet így tenni.     


Tapasztalat: Én megmosott, de alaposan megszárított  galagonyát, kökényt, vadkörtét és magozott, felezett csipkebogyót tettem mézbe jó egy hónapja már. Egyes kökényszemeket szinte aszalva szedtem a nagy szárazság miatt, de talán épp emiatt nem voltak már nagyon savanyúak. Fém fedővel lezárva, kamrahidegben, sötét helyen tartottam az üvegeket. Kicsit aggódtam, hogy a sok gyümölcstől felhígult méz megerjed majd, de nem tette. 

Az egy hónap alatt a méz felhígult, átvette a gyümölcsös ízt és a gyümölcsök színéből (és ebből következően, gondolom jótékony anyagaiból) is kapott elég sokat. A kökény édesebb és puhább lett. A magozott, felezett csipkebogyó, ami elég kemény volt,  kissé megpuhult, de még puhulhat. A vadkörték semmit nem változtak, viszont szépen elálltak, eredeti zöldes-sárgás színüket és eredeti keménységüket megtartva. Finom sütire, és pálinka hozzáadásával ágyas pálinkának vagy mézes likőrnek is kiválóak lesznek, hideg italba vagy  teába is tehetők ízesítésnek.      

Óvatosság: A galagonya a szívre- és az érrendszerünkre ható gyógynövény, ennek megfelelően fogyasszuk! Gyerekeknek pedig éppen ezért igen mértékkel vagy nem ajánlott fogyasztása.

Tapasztalat pár hét után: a kökény és galagonya nagyon finom lett, a vadkörtét érdemes kisebbre vágni, a csipkéből a keményebbek kemények is maradtak, az érettek finomak lettek.


Megjegyzések

  1. Pontosítás:
    Egy vizsgálat szerint a galagonya a magas vérnyomásúaknál csökkenti a vérnyomást, de a normál vérnyomásúaknál nem. (Szendrei Kálmán, Csupor Dezső: Gyógynövénytár)
    Érdekesség: kámforral együtt alkalmazva pedig vérnyomásemelőként alkalmazható a galagonya (Csupor Dezső: PirulaKalauz)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések