Tormás téli fülőke-júdásfülgomba leves

Az erdei gombalevesek közül az egyik kedvenc ez téli, tormás-tejfölös gombaleves. Téli fülőkéhez és júdásfülgombához volt szerencsém, így ezekből készült, de más gombából is elkészíthető. Télen még késői laskagomba mehetne bele.



Elkészítés:

Pici zsiradékon apróra vágott, kevés fokhagymát, félbevágott vörös hagymát pirítottam, majd lehúzva a lángról 1 evőkanál őrölt piros paprikát tettem a zsiradékba. Átkevertem, míg a paprika kiadta szép élénk színét, majd hozzáadtam a kockára vágott gyökérzöldségeket (sárgarépa, zeller, petrezselyemgyökér) és úgy 5 perc főzés után a megtisztított gombát is. Majd fűszereztem, fűszerek: só, pici őrölt fekete bors, csipet őrölt kömény, babérlevél. Ezután készre főztem. A főzés legvégén reszelt friss tormát adtam még hozzá, amivel összeforraltam. A torma mennyisége, a csípősség ízlés kérdése. Aki nem karja, hogy a tormadarabok úszkáljanak a lé tetején, egy merőkanál kivett léhez főzze a tormát. Amikor már a kivett lé jól összefőtt a tormával, leszűrve lehet visszaöntetni a levesbe. Vigyázat a torma kis állás után erősebb ízű lesz! Tejszínes habarással fejezem be, lehet még csepp citromlével vagy ecettel savanyítani, illetve joghurttal vagy tejföllel is habarni.


További sokféle gombaleves itt.


A saját gyűjtésű gombát lássa szakellenőr!



Erdőkóstoló a Facebook-on még több tartalommal 

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések