Őzlábgomba-kalapcikkek kirántva

 A nagy őzlábgombja kalapjai kirántva talán a legfinomabbak. A mezei aszat zsenge hajtása, az aszatspárga tavasszal készült ecetes savanyúságként, később adtam hozzá a csalamádéhoz.

Elkészítés:

A gombakalapokat lesöprögettem, letörölgettem egy papírtörlővel, de nem mostam meg. Ez az a gomba, amit nem ajánlott megmosni, mert elázik. Ha nagyon muszáj mosni, akkor más módon kell elkészíteni, nem sütve (Egyébként a gombák mosásának kérdéseiről ITT bővebben írtam). A kalapokat - mivel nem voltak még teljsen kiterülve - óvatosan cikkekre téptem, besóztam, borsoztam, majd villával lisztbe, tojásba, majd zsemlemorzsába forgattam. Ezután serpenyőben, bő, forró zsiradékban aranybarnára sütöttem.  

A csalamádét nyár végén, vékonyra gyalult káposztából, paprikákból, uborkából, sárgarépából készítettem, amihez hozzáadtam a mezei aszat zsenge hajtásából készült savanyúságot is. A csalamádé hidegen készült, 3 kg zöldséghez 3 g nátrium-benzoátot és ugyanannyi borként javasolnak adni. Fűszerezése ízlés szerinti ecet, só, cukor, tört bors, tört köménymag.     

További őzlábgombás finomságok ITT, az őzlábgombák bemutatása pedig ITT olvasható.

További mezei aszatos receptek ITT találhatók.

Az ehetővadnövény- és gombagyűjtés fontos tudnivalói, törvényei, etikája és biztonsági szempontjai ITT olvashatók. Kérem, gyűjtés, felhasználás előtt mindenki olvassa el!


**********************************
Aki szívesen támogatná az oldal tartalmainak létrehozását, ITT van erre lehetősége, egészen egyszerű módon is: Erdőkóstoló adományvonal 
Köszönet minden támogatásért, de ha valaki nem tud vagy nem szeretne, anélkül is szabadon olvashat, tanulhat a blogon ehető vadnövényekről és gombákról.


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések