Mezei katáng salátákba, italokba, pótkávénak

Gyönyörűen virágzik igen sokfelé, réteken utak szélén, felhagyott szántókon, árkok szélén, kerítések mentén a mezei katáng (Cichorium intybus) vagyis vad cikória. Most érdemes megismerkedni vele, és figyelni majd tavasszal, amikor fiatal levelei salátának főzeléknek felhasználhatók. 

Virágai is fogyaszthatók, szép díszítő elemként, ízük miatt inkább salátákban, italdíszként. A cikória kávé is e növény nemesített változatából készül, egy másik változatát fodros leveles salátaként találhatjuk, ősére egyáltalán nem hasonlító formában, itt-ott, nem sok helyen piacokon. 

Őseink babkávémentes, ínséges időkben kezdték használni karógyökerét pótkávéként. Aki megkóstolná, gyökerét ősszel kell gyűjtenie, őrölve, megpörkölve, pótkávé főzhető belőle. Gyökérzöldségként is használható, de keserű íze miatt, néhány órára vízbe kell áztatni. Fiatal levelei salátákba szendvicskrémekbe tehetők. Virágai gyorsan hervadnak, ezért felhasználás előtt érdemes szedni őket.


Katángreceptek Radics László (itt) könyveiből:
Katángsaláta I. A fiatal, még sárgás leveleket apróra vágjuk és fokhagymával kikent tálba öntjük. Olajjal, citrommal, sóval ízesítjük, fokhagymával megkent, pirított kenyérdarabkákkal szaporítjuk. Az egészet jól összekeverjük. Előételként fogyasztjuk.
Katángsaláta II. A fiatal leveleket (400 g) apróra vágjuk, kis fej összevágott hagymából, 1 pohár joghurtból, néhány szem kapribogyóból késhegynyi sóból és cukorból és csipetnyi őrölt borsból készült öntettel leöntjük.
Katángsaláta III. Fehér száraz babot (500 g) sós vízben puhára főzünk, leöntjük a levét, lecsepegtetjük. Ízlés szerinti mennyiségű apróra vágott cikórialevelet adunk hozzá. Olaj (2 evőkanál), citromlé (3 evőkanál), csipetnyi cukor és só, mustár (2 kávéskanál), bors (késhegynyi), 1 gerezd szétnyomott fokhagyma hozzáadásával öntetet készítünk, hozzákeverjük. Tálalás előtt fél óra hosszat hűtőgépben érleljük.
Sonkás tekercs katánglevéllel. (Személyenként 2-3 tekercs.) A hajtatott, fehéres katángleveleket egyben levágjuk a gyökérről és megmossuk. Enyhén sós vízben félpuhára főzzük. Lecsurgatjuk, és lehűlés után 1-1 sonka­szeletbe tekerjük. A tekercseket lapos jénai üvegtálba vagy tűzálló kerámiatálba egymás mellé fektetjük. Vajjal és reszelt sajttal besamelmártást készítünk, melyet ráöntünk, hogy éppen elfedje. Tetejét reszelt sajttal meghintjük, és tálalás előtt kb. 10 percre forró sütőbe tesszük. Ha a teteje is megpirult, tálaljuk.
Katángkávé. A gyökeret ősszel kiássuk, gondosan megtisztítjuk, megszárítjuk, összeaprítjuk, finoman megpörköljük. Lobogó vízhez adjuk, negyedóráig főzzük, majd másnapig állni hagyjuk. Reggeli tejünkhöz ízlés szerint öntünk belőle.
Kávékrémcukorka katángból. 56 dkg cukrot, 1/4 l, a fentiek szerint elkészített erős cikóriakávét és 25 dkg krumplicukrot, 1 tasak vaníliás cukrot habüstben felforralunk. Amint a cukor elolvadt, hozzáadunk 11 g vajat és 3/4 l tejszínt. Gőzben főzzük és kavarjuk kb. másfél óra hosszat, addig, amíg egy cseppje hideg vízbe cseppentve megkeményedik. Ekkor kivajazott tepsibe öntjük, szépen elsimítjuk és amikor már langyos, de még nem hűlt ki, apró kockákra vágjuk.
Katánggyökérleves. A gyökereket alaposan megmossuk, néhány órán át vízben áztatjuk azért, hogy elveszítse kesernyés ízét. Apróra vágott hagymát zsírban megpirítunk. Az összevágott, megtisztított cikóriagyökereket hozzáadjuk, a forró zsírban megforgatjuk, vízzel felöntjük, megsózzuk. Puhára főzzük, a levest berántjuk, melegen tálaljuk.
Katángfőzelék. A fiatal leveleket jól megmossuk, sós vízben puhára főzzük, leszűrjük, finomra vágjuk. Húslével felöntve jól felfőzzük. Tojásrántottát adunk hozzá. A tojásrántottát hagymával, fokhagymával, szerecsendióval ízesíthetjük.


Lábatlan
Hozzávalók: 20 dkg porcukor, 2 tojás, két dl tejföl, 20 dkg liszt, késhegynyi szódabikarbóna. A tetejére cukros darált dió. A tepsi előkészítéséhez sertészsír, kevés liszt. A tojások sárgáját és fehérjét szétválasztjuk. A sárgákat porcukorral kikeverjük, és hozzáadjuk a tejfölt. A lisztben elkeverjük a szódabikarbónát, és a tejfölös masszába vegyítjük. A tojások fehérjét kemény habbá verjük, és lazán a masszához keverjük. Kizsírozott, kilisztezett tepsibe öntjük, a tetejét cukros dióval gazdagon megszórjuk, és
készre sütjük.

Habos cikória kávé
Hozzávalók: fél liter víz, 4 evőkanál cikória kávé, fél liter tej, ízlés szerint méz. A vizet felforraljuk, habverővel folyamatosan verve hozzáadjuk a cikóriakávét, majd kicsit állni hagyjuk, hogy leülepedjen. Egy másik edényben felforraljuk a tejet, és folytonosan tovább verve, hozzáadjuk a kávét. Habosra verjük, kávéspoharakba öntjük, és ízlés szerint mézet csurgatunk a tetejére. Nagyon finom a lábatlannal együtt!


Megjegyzések

  1. Már én is gyűjtögetem a virágot teának, a kávét meg nagyon szeretem:)
    Cserkút-ot meg imádom, sok szép emlék fűződik hozzá, sajnos régen jártunk ott.
    Jó kis recepteket gyűjtöttél.

    ( A limonádét elkészítettem, nagyon finom, persze kevesebb hozzávalóból:)

    VálaszTörlés
  2. Olyan szép ez a katángkóró, itt a tömbházunk mellett is egy kaszáló van, s most tiszta kék ettől a virágtól:)

    VálaszTörlés
  3. Köszi szépen a recepteket, én is nagyon szeretem a katángot, mint virágot. És Cserkúthoz engem is kedves emlékek fűznek, csodás hely. :)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések