Tavaszt idéző, akácvirágos citruslekvár
A tavasz ízeit és illatát szerettem volna becsempészni ebbe a citruslekvárba.
Vásároltam biomandarint és egy-két biocitromot. Héjukat lereszeltem a lekvárhoz, majd jött a neheze. Néhány narancsot, vérnarancsot (ettől szép színe lett), ill, a már lereszelt biomandarinok és a biocitromok belsejét megtisztítottam, amennyire lehetett a gerezdeket hártyátlanítottam. Nem teljesen sikerült, de pici keserű nem ártott. (Ha a teljes héjat beleteszem szerintem igen keserű lett volna.) Majd a citrus húst, annyi sűrű akácvirágszörpben feltettem főni amennyi bőven ellepte. A májusban eltett, celofánnal fedett egyik akácszörpöm eléggé besűrűsödött, így ez igazán alkalmas volt erre a célra. Édesítettem, és forrástól számítva még rövid ideig főztem, de nem akartam sokáig, mert elég híg volt ahhoz, hogy főzéssel besűrűsödjön. Pépesítettem botmixerrel, majd zselésítővel sűrítettem (a zselésítő előírása szerinti adagolással). Visszatettem kis időre forrni, majd steril befőttes üvegekbe töltve dunsztoltam a forró vízben, amiben a befőttes üvegeket sterilizáltam. A lekvár nagyon finom lett 10 év alatti szakértőim szerint is, így már vár a következő adag narancs, hogy újabb pár üvegecske lekvár készüljön. Mennyiségeket nem adok meg, mert igazán egyszerű elkészítése, és az ízesítése is ízlés kérdése.
Biogyümölcs hiányában, csak a gyümölcshúsból is készíthető finom lekvár.
VálaszTörlésHasonlót készíteni én is készültem, csak még nem értem odáig:) Nagyon szép színük van:)
VálaszTörlésEgyik kedvencem:)
VálaszTörlés