Medvehagymás virslis és sonkás bagett
Kisfiam szinte minden reggel virslis bagettet enne. Ki győzi ezt?! Ezért a hétvégén kipróbáltam a házi bagett sütést. Készítettem sima virsliset, medvehagymás virsliset és medvehagymás sonkásat.
Tészta:
Sokszor sütök kelt tésztákat, így nem nagyon mértem semmit (ez persze nem az igazi bagett-tészta). Kelt tésztát készítettem kb. fél kg teljes kiőrlésű tönkölybúza lisztből, amit nem régen egy termelőtől sikerült vásárolnom. 2dkg élesztőt pici cukorral, langyos tejben felfuttattam, majd a fél kg lisztből langyos tej-víz keverékével, és kb fél dl. medvehagymás olajjal lágy tésztát dagasztottam, a só ki ne maradjon. Tojássárgája is mehet egy bele, de én már nem használom a mai tojásárak mellett, mert anélkül is finom. Hagytam kelni fél órát, majd újragyúrtam, és megformáztam a bagetteket.
Töltelék:
Medvehagymát és kicsi spenótot apróra vágva megpároltam, összekevertem tejföllel és lágy zabpehellyel (kb. 2-1-1 arányban, ha kanállal mérem). Zabpehellyel, hogy a tejföl nehogy eláztassa a tésztát, és kicsit krémes legyen a töltelék. Só, bors. Rendesen megpakoltam vele a bagettek közepébe vágott kis táskát, rátettem a félig, karikázva elvágott virsliket, ill. a kockázott sonkát, jó sok sajttal megszórtam.
Lehet, hogy ez már nem is olcsóbb mint a pékségben? De nagyon jó lett! Ezt vittük a hétvégi túrára, nem kellett szendvicseket gyártani.
Medvehagymás bagettek |
Ajánló:
Annyira jól néz ki és olyan finom lehet, és teljesen erdei, ezért ajánlanom kell ezt:
Annyira jól néz ki és olyan finom lehet, és teljesen erdei, ezért ajánlanom kell ezt:
Megjegyzések
Megjegyzés küldése