2012. szeptember 30., vasárnap

Ajtónyitó tudomány - egy mese a mai meseünnepre

Mese a mai ünnepnapra. Ma van a Népmese napja, Benedek Elek születésnapja. Már régen meséltem, aki régen is járt nálam tudja, mesék, erdő, fák és madarak.... itt az ideje a mesélésnek. Nem népmese, de akár az is lehetne:


Ajtónyitó tudomány 

Hegyi-Füstös István meséje

A gyömrei erdőben, hatalmas nagy fa odújában, élt szüleivel egy madárfióka. Volt, aki szajkónak nevezte, volt, aki Mátyás madárnak; legtöbben így hívták: Szajkó Matyi. A kis madárfiú, apja-anyja örömére szépen tollasodott, napról-napra kijjebb merészkedett a fészkükből, a házikóból. Ágról-ágra ugrált, nézdegélt a szomszéd tölgyes erdő felé. Szülei aggódva intették:
            - Ott a bokrok alján lopakodik a sárga bundás róka! Ne közelíts hozzá, mert elkap és megesz!... De kerüld az embereket is, kivált a puskás vadászt, meg a gyerekeket!

            Iskolások jöttek, kirándulók. A tisztáson letelepedtek, jó érvággyal falatozni kezdtek, tízóraiztak. Majd utána fogócskáztak, bukfenceztek a zöld gyepen; nagy piros pöttyös labdát dobáltak, ugráltak, mint a kiskecskék és daloltak, meg táncoltak is nagy vígan.
            A kismadár úgy el tudott gyönyörködni bennük.
            Legjobban az lepte meg, hogy egy kockás inges fiúcska milyen jól érti a madarak nyelvét. Szája mindig füttyre állt, s egyre utánozta az erdő szárnyas lakóinak hangját. Úgy is hívták, hogy Fütyüri Feri. Csaukolt, mint a csóka, fuvolázott, mint a sárgarigó, s pittypalattyolt, mint a fürjkakas. A tréfás fiú szóra bírta a kakukkot, utánozta a kacagó gerlicét, úgy kaffogott, mint az álmos fülesbagoly. Mikor két ujja közé szorított fűlevéllel sipított, a nyaktekercs madár válaszolt neki, mikor tilinkózott, a szélkiáltó kezdett feleselni véle.
- Hát az én nyelvemen értesz-e? – kárált a szajkó olyan hangon, ahogy a tyúk szokott nyekerészni a baromfiudvarban.
- Hajaj – csúfolta őt a fiú, -az is valami?... – és máris utánozta a rekedtes hangot.
- Ez nem a mi beszédünk! – méltatlankodott Szajkó Matyi, s közelebb repült vetélytársához, mutatván, hogy miként kell. Ám a ravasz gyerek addig-addig csalogatta az óvatlan madarat, hogy egyszer csak – hopp! Elkapta. Menekült volna már a foglyul esett tollas vitéz, de bizony nem tudott. Rabtartója szépen sapkájába rejtette és óvatosan hazavitte zsákmányát.
- Ne félj!- vigasztalta a madárkát, - jó sorod lesz nálam! Szép kis kalitkában laksz, enni-inni bőven kapsz!
Ám a rab madárka folyton búsult, szomorkodott; szeretett volna szabadon repülni, de egyre csak beleütközött a kalitka rács-falába. Tollas társai odalopakodtak a közelébe, vigasztalták, bíztatták. Egyikük másikuk még irigyelte is az „aranyéletet”, nem tudván, milyen keserves a rabság… Ha aztán emberek közeledtek, vagy ha macska sompolygott oda, riadtan szálltak el az erdei látogatók.

Egyik hajnalon, mikor a házbeliek még aludta, a madárka szülei röppentek hozzá, oda tornácra. Óh, hogy sírtak mindahányan, de hát bizony közbül volt a kalitka rácsa.
-         Hogyan menekülhetnék meg? – pityergett a rab madárka.
-         Tanulj a füttyös fiútól! – tanácsolta Szajkó Matyinak az édesapja.
-         Ő megtanulta a madarak beszédét, te tanuld meg az emberekét! – ajánlotta az édesanyja. Többet nem mondhattak, mert a házban ébredeztek már az emberek és elriasztották a madár papát-mamát.
   Szajkó Matyi elkezdte a leckéket: megpróbálta utánozni az emberek beszédét. Ni csak, ni csak!... Egyre jobban sikerült, egyre több szót ki tudott mondani; de titkolta a tudását, ő tudta miért.

Volt Fütyüri Ferinek egy óvodás kis húgocskája, Julcsika. Ha a betegeskedő, két botra támaszkodó nagyapjuk ki kart lépni az udvarra, mindig őt kérte:
            - Nyisd ki az ajtót kicsikém! És a szolgálatra kész kislány máris fogta a kilincset, s kiengedte nagyapót
Egy szép napon Julcsika gyönyörködve nézte a kalitkába zárt madarat. Milyen szép a tolla, milyen vígan szökdécsel! És a szajkó egyszer csak megszólalt utánozva nagyapót:
            -Nissd ki az ajtóóót kicccsssikém!
Julcsika, ahogy már megszokta, teljesítette a kérést: kinyitott a kalitka ajtaját.
            A kismadár, - huss! – kirepült, megszabadult! Szállt, szállt, vissza az erdőbe az odvas fához, ahol fészkükben papája, mamája fogadta őt kacagva, sírva örömükben.

Amikor egyszer az iskolások ismét arra járta, egy magas fáról valaki ezt kiáltotta Fütyüri Ferinek:
- Nyissd ki az ajtóóót kicccsssikém!
A fiú csodálkozva bámult a hang irányába, de az ágon egyik pajtása sem ült, csak egy vidám, tiri-tarka madárka. Szajkó Matyi.
Hegyi-Füstös István


A mese a Zöldfülű Péter zöldmesék kicsiknek és nagyoknak c. mesekönyvben jelent meg.

További zöldmesék a Zöldmesélőn: http://zoldmeselo.blogspot.hu/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...